Rászoruló gyerekek a Forma 1-en

2010-től a Fidesz-kormányzat folyamatosan és szisztematikusan (rendszerszerűen) nemzeti érdekvédelmi politikát folytat. Ennek egyik példája az Erzsébet-program, aminek következtében több tízezer rászoruló felnőtt és gyermek nyaralhat idén is – a Gyurcsány-Bajnai korszakkal szemben, amikor ezek a pénzek a multik extraprofitját gyarapították. Simonka Györgynek fontos, hogy a térség szegényebb rétegeiben élő gyerekek ugyanolyan élményekkel gazdagodjanak, mint tehetősebb…

Főteret kapott Orosháza

Orosháza belvárosából hiányzott egy egységes városképet reprezentáló, közösségi tér / köztér. Orosházának nem volt egy igazi közösségi / városi funkciót betöltő főtere, amely a közösségi rendezvényeknek megfelelő helyet biztosítana, a szabadidő hasznos eltöltését segítené és egyben a városképet egységessé tenné a volt Alföld szálló funkcióvesztett épülete területének hasznosításával. A projekt alapvető célja a városközpont fizikai…