Óvoda, orvosi rendelő – fejlesztene Almáskamarás

Létfontosságú fejlesztési terveket dolgoztak ki a dél-békési településen, ahol célként tűzték ki, kilépnek a hátrányos helyzetből. Ehhez most – összhangban az uniós és kormányzati iránymutatásokkal – pályázati lehetőségek nyújthatnak segítséget, az almáskamarási polgármester szerint mindezt térségi szolidaritásban. Az almáskamarási óvodát mintegy 34 millió forintból korszerűsítenék, az orvosi rendelő is felújításra vár, erre 46 milliós pályázatot…

Új egység Dél-Békésben is – Dolgozunk tovább a térségért

Október 20-án este Orosházán találkoztunk. Kubatov Gáborral, a Fidesz országos pártigazgatójával közösen mondtunk köszönetet mindazoknak, akik a legtöbbet tettek az október 2-i referendum dél-békési eredményeiért, hathatósan segítették munkánkat. Békés megye 4. számú választókerületében az október 2-i népszavazáson résztvevők száma meghaladta a 33 ezer főt, a megye választókerületeit tekintve ez a legmagasabb, csakúgy, mint a szavazáson…

„Ahol a hősöket nem felejtik, ott mindig lesznek újak”

Vasárnap az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulójára emlékezünk. Hatvan esztendeje történt, hogy a magyar nép azt mondta, elég volt, és kiállt nemzeti függetlenségéért. Az ünnepi megemlékezések sora már elkezdődött Dél-Békésben is, csütörtökön térségünk vendége volt és velünk ünnepelt Kubatov Gábor, a Fidesz országos pártigazgatója. Tótkomlós nyújtotta a helyszínt a csütörtöki ünnepi programoknak, melynek keretén Békés…

Újraélesztés: merjünk cselekedni

Múlt szombaton Nagyszénáson jártam a Dél-Békés Mentőcsoport tagjaival, örömmel tölt el, hogy több százan döntöttek amellett, tesznek egy lépést az önkéntesség útján.  Október 16. az európai újraélesztési nap. Hirdessük közös erővel: „A kezed életet menthet!” Az alap újraélesztés elméletével és gyakorlatával ismerkedhettek meg az érdeklődők a hét végén Nagyszénáson. Nem először szólították meg a helyieket,…

Akik emberségre tanítottak – Szépkorúakat köszöntöttünk

A hagyományoknak megfelelően, a legtöbb dél-békési településhez hasonlóan Pusztaottlakán is ünnepi műsorral köszöntöttük a helyi időseket. A nemzedékek közötti együttműködés kiemelkedő jelentőséggel bír, nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy aktív és tartalmas nyugdíjas éveket biztosítsunk, még ha ez sokszor kihívást jelent. Hazánk népességének 17 százaléka 65 év feletti, a térségünk, Dél-Békés pedig kimondottan az elöregedő közösségek…

Középpontban az olvasás Battonyán

Az olvasást népszerűsítették az elmúlt napokban Dél-Békés számos településén, így volt ez Battonyán is. Három vetélkedőt szerveztek a könyvtárosok, összesen 28-an szálltak versenybe, a legügyesebbek jutalmul könyveket és parlamenti látogatást kaptak. A versenyek védnöke, Simonka György országgyűlési képviselő bízik abban, a fiatalok élnek a térség lehetőségeivel, és segítik a jövő épülését Dél-Békésben. A battonyai Városi…