Varga szerint az unióban kezdenek érteni minket

A magyar kormány helyesen járt el az utóbbi több mint egy évben akkor, amikor egyes kérdésekben ragaszkodott álláspontjához az IMF-fel való egyeztetések során – mondta Varga Mihály, az IMF-fel való kapcsolattartásért felelős tárca nélküli miniszter a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában. Varga annak kapcsán beszélt erről, hogy az IMF nemrégiben egy tanulmányban beismerte: a…

Orbán: Eddig 1700 eladósodott önkormányzaton segített az állam

Már csak 14 olyan település maradt, ahol az adósságátvállalás még nem történt meg – mondta a sajtótájékoztatón a kormányfő, miután a város adósságrendezéséről tárgyalt Kovács Ferenc (Fidesz-KDNP) polgármesterrel.     A miniszterelnök szólt arról is, hogy az érintett települések vezetőivel a tanulságok levonásáért közösen tekintik át, hogy miként halmozódhatott fel a jelentős, egy lakosra jutó mintegy…

Január 1-től 5,2 százalékkal emelkednek a nyugdíjak

2013. január 1-étől 5,2 százalékkal emelkednek a nyugdíjak, az emelés alapja a decemberben folyósított – novemberben visszamenőleg 1,6 százalékkal megnövelt – összeg – olvaható az Emberi Erőforrások Minisztériumának keddi közleményében. Az emelést mindazok megkapják, akik 2013. január 1-e előtt nyugdíjban, korhatár előtti ellátásban, szolgálati járandóságban, balett-művészeti életjáradékban, átmeneti bányászjáradékban részesülnek. Az intézkedés több mint 2,8…

Alkotmánybírót és háznagyot választ az Országgyűlés

Idei utolsó ülését tartja az Országgyűlés hétfőn, alkotmánybírót és háznagyot is választanak a képviselők, emellett várhatóan tizennyolc előterjesztést is elfogadnak. A parlament ülése 13 órakor mandátumigazolással kezdődik: a Jobbik frakciójában a mandátumáról lemondó Bödecs Barna helyét Suhajda Krisztián foglalhatja el.    Ezt követően várhatóan a miniszterelnök szólal fel napirend előtt, majd a képviselők a szokásos…

Orbán: A hét végéig megoldjuk a felsőoktatási reform ügyét

A kormányfőt erről magyar újságírók kérdezték, amikor megérkezett az EU-országok állam-, illetve kormányfőinek péntekig tartó tanácskozására.  “Erős hetünk van. Hétfőn megcsináltuk a költségvetést, szerdán pedig a gáz-, távfűtés- és villamosáram-árcsökkentést, csütörtökön megoldottuk a jövő évi minimálbért, és a hét végéig megoldjuk a felsőoktatási reformot is” -válaszolt Orbán Viktor arra a kérdésre, hogy üzen-e valamit a…

Elfogadta az Országgyűlés a 2013-as büdzsét

A költségvetés tervezetét idén minden eddiginél korábban, már júniusban benyújtották, és azóta többször módosították. A jövő évi büdzsé 2,7 százalékos GDP-arányos hiánycélt tartalmaz. A költségvetés végső változatának megalkotása kapcsán a kormány ismét kifejezte meggyőződését: jövő tavasszal a EU-pénzügyminiszterek tanácsa élhet a jogi lehetőséggel, hogy megszüntesse a túlzottdeficit-eljárást Magyarországgal szemben.