Jól járnak jövőre a nyugdíjasok

A kormány 2013-ban a korábbinál magasabb inflációval kalkulál, ami automatikusan magasabb januári nyugdíjemeléssel jár. Könnyen elképzelhető azonban, hogy 2013-ban a most 5,2 százalékra tervezettnél alacsonyabb lesz az infláció, például egy forinterősödés vagy a rezsiköltségek 10 százalékosra ígért csökkentése miatt — írja a portfolio.hu. Így a nyugdíjasok jövőre jól járnak, hiszen emelkedhet a nyugdíjak reálértéke.

A szigetközi vízellátás és az agrárium a Ház előtt

A szigetközi Öreg-Duna-meder és a győri Mosoni-Duna-szakasz vízgazdálkodási megoldásairól, valamint az agrárgazdaság tavalyi teljesítményéről tárgyal az Országgyűlés keddi ülésnapján. A Ház ülése reggel 9 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd első napirendi pontként a szigetközi vízellátásról szóló országos népi kezdeményezést tárgyalják a képviselők. A parlamenti vitát kezdeményezők, köztük a kérdést benyújtó Szammer István, a Kisalföld…

A jövő évi költségvetés a Ház előtt

Az idei és a jövő évi költségvetés módosításáról is dönthet az Országgyűlés hétfői ülésnapján. A képviselők emellett átírhatják a szeptemberben elfogadott trafiktörvényt, a házelnök napirendi javaslata alapján pedig akár már ma tárgyalni kezdhetik az alaptörvény harmadik módosítását, amelynek szövege vasárnap este nyolc óráig nem volt elérhető a parlament honlapján. A Ház ülése ezúttal is 13…

Választási szabályok és az iskolák államosítása a Parlament előtt

A következő parlamenti választás lebonyolítását meghatározó eljárási szabályokról, valamint az iskolák állami kézbe vételének menetéről is dönthet az Országgyűlés mai ülésén. A Ház ülése ezúttal is 13 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, amit az interpellációs időszak követ.  A délutáni órákban az elsők között dönthetnek például a belügyminiszter javaslatáról, amely arról rendelkezik, hogy a budapesti kerületek…

“A Bajnai-kormány világcsúcsot állított fel az államadósság növelésében”

A 2002 és 2010 közötti szocialista kormányok alatt megötszöröződött az önkormányzatok adóssága, részben amiatt, hogy finanszírozás nélküli feladatokat kaptak, valamint túlzott fejlesztésekbe hajszolták őket – mondta Kubatov Gábor, a Fidesz országgyűlési képviselője szerdán sajtótájékoztatón Baján.   Az Orbán-kormány fontosnak tartja, hogy a nagyrészt önhibájukon kívül nehéz helyzetbe került önkormányzatokon segítsen, mert veszélybe került a működésük…

Kedvezményhez juthatnak a jól gazdálkodó önkormányzatok

A kormány mérlegeli, hogy azokat a városokat, amelyeknek nincs kiváltandó hitelük, kedvezőbb helyzetbe hozza fejlesztési elképzeléseik megvalósításakor – mondta Giró-Szász András kormányszóvivő a Hír Tv Rájátszás című műsorában csütörtök este. Az önkormányzati adósság átvállalásáról szólva közölte, még nem dőlt el, az állam milyen módon értékeli azoknak a helyhatóságoknak a munkáját, amelyek nem adósodtak el az…