Fazekas: Növekedési pályára állt a hazai dinnyeágazat

Növekedési pályára állt a hazai dinnyeágazat – jelentette ki a vidékfejlesztési miniszter szombaton Medgyesegyházán, a Nemzeti Dinnye Program értékeléséről szóló konferencián. A dinnyepiacot sikerült a rendezettség irányába terelni, a gazdák jó évet zártak, a termelők és a kereskedők egyaránt tisztességes jövedelemhez jutottak – mutatott rá Fazekas Sándor. Hozzátette: a fogyasztók is jól jártak, igazolt származású,…

Érdekel

Az idén rendezik az ötezer fő alatti települések adósságát

“Az ötezer fő alatti településeket (…) a 2012. évi költségvetési törvényjavaslat módosítása értelmében még ebben az évben konszolidálni fogja az állam” – fogalmazott Tállai András. Tájékoztatása szerint a Nemzetgazdasági Minisztériumnak kell intézkedni arról, hogy december 28-áig a pénzintézetekhez eljussanak a források. Tállai András elmondta, hogy a törvényjavaslatot várhatóan december 3-án fogadja el a parlament, majd…

Érdekel

Egymásnak segítenek

Példaértékű kezdeményes vert gyökeret Battonyán. A határ menti kisvárosban II. Battonyaiak a Battonyaiaknak címmel adománygyűjtést rendeznek, hogy még karácsony előtt ajándékcsomagokkal segíthessék a közösség rászoruló családjait. A szándék mellett az összefogás széles köre is nemes. Az akcióban együttműködik egy civil szervezet, az Új Alapokon Békés Megyéért Battonyáért Közhasznú Egyesület és három egyházközösség, a református, a…

Érdekel

Belterületi utak épülnek Pusztaottlakán

Az önkormányzat 100 979 675 forint támogatást nyert ebben az évben a József Attila és egy névtelen utca aszfaltozására. Az Európai Unió és a Magyar Állam társfinanszírozásával biztosított keretből a 869 méter szilárd útburkolat elkészítése mellett tíz darab kültéri szemetest és padot helyeznek ki a kivitelezők. A munkálatokat szeptember végén kezdte meg a Pulzus Plusz Kft. A…

Érdekel

Új polgármester Kardoskúton

Határozott többséggel nyerte a november 25-i időközi választást Lengyel György független polgármester-jelölt Kardoskúton. A fővadászként dolgozó fiatalember családi gazdaságot épít, kardoskúti születésű és elkötelezett a közössége iránt. Ez annál is inkább így van, mert a kis önkormányzatot nem akarja plusz költségekkel terhelni, így a polgármesteri teendőit tervei szerint társadalmi megbízatásként szeretné ellátni megtartva főállását. Lengyel…

Érdekel

Elfogadták a választási eljárási törvényt

A jövőben csak azok szavazhatnak az országgyűlési, az önkormányzati és az európai parlamenti választásokon, akik előzetesen kérik felvételüket a választói névjegyzékbe. Döntés született arról is, hogy nem hirdethetnek a kereskedelmi rádiókban és televíziókban a pártok 2014-ben az új kampányszabályok szerint, de Lázár János zárószavazás előtti módosító javaslatának elfogadásával – az internetes újságokban, hírportálokon hirdethetnek. A…

Érdekel