Pályázati információk kapacitásbővítő beruházásokhoz

Újabb településeken elérhető a „Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása” című (GINOP 1.2.2-15) pályázati kiírás, amelyre még mindig lehet pályázatot benyújtani. Jóllehet, 2015. augusztus 27-én 11.00 órától a „Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása” című (GINOP 1.2.2-15) felhívás keretében támogatás csak a szabad vállalkozási zónának minősülő településeken megvalósuló beruházásokhoz nyújtható, azonban további 122…

Érdekel

Tisztelt Bod Tamás Úr!

Békés megyében mindenki a nyertese lesz a most kezdődő uniós fejlesztési ciklusnak. Egyetértek Önnel a hatékonyabb lobbierő szükségességében, mint ahogy annak feltételéről – a közös cselekvésről, összefogásról – alkotott véleményével is. Az országon belül a fejlettségbeli különbségek szerintem sem csökkentek, dacára az unió szándékának és felzárkóztatásra nyújtott euróinak. Hiszem, hogy együttműködéssel és az új fejlesztési…

Érdekel

Területfejlesztési koncepciók

Hatékonyan csak úgy tervezhetjük jIMG_3584 másolataövőbeni elképzeléseinket, ha a Békés megyei területfejlesztési koncepció összhangban van az országos és az uniós elvárásokkal, a dél-békési stratégiát pedig fontos úgy megterveznünk, hogy az illeszkedjen a megyei fejlesztési koncepcióhoz. Annak érdekében, hogy Békés megyét sikeresen zárkóztassuk fel még sok-sok egyeztetés és munka áll előttünk.

Tisztelt Kasuba István Úr!

Tisztelt Kasuba István Úr! Kívánok Önnek is Áldott Békés Boldog Új Évet! Köszönettel véve kérdését, jól vagyok, és bízom benne, hogy Ön is jól érzi magát. Szerencsésnek mondhatom magam, mert az Ünnepeket családi és baráti körben tölthettem, ahol sikerült feltöltődnöm. Kérdésére a válaszom pedig nagyon egyszerű: sem közpénzt, sem pedig Uniós támogatási forrást az utazással…

Érdekel