Rólam mondták régen

Rólam mondták…

„2008. december 11-én az esti órákban ismerkedtem meg Simivel.  Bár hallottam Pusztaottlaka nevét korábban is a Tepertőfesztiválok kapcsán, de a polgármesterről senki semmit nem mondott nekem korábban.
Kérte üljek be a kocsijába, szeretné nekem megmutatni Pusztaottlakát. Már a második utcában elvarázsolt, mert folyamatosan sorolta az eddig elért eredményeket, és elém tárta milyen célokat tűztek ki a közeli és a távoli jövőbe.
Megmutatta a templomokat, a buszmegállóban a várótermet, az utcákon elhelyezett fabútorokat, a polgármesteri hivatalt csak kívülről, de büszkén mondta, hogy Ottlakán – ezt különösen finom, utánozhatatlan, szeretet teli hangsúllyal tudja mondani a mai napig – van posta, hiába kicsi a település. Hogy szinte teljes a foglalkozatás, itt mindenki dolgozhat, aki akar. Majd szeretnék az ortodox templomot felújítani, játszótérre pályázni a jövő nemzedéknek, ahol még sétány is lesz a fiatal számára… sorolta hosszan, hogy a felét sem tudtam megjegyezni. De olyan hit, olyan elkötelezettség áradt belőle, ami tudom hegyeket képes megmozgatni, így nem volt kérdéses a továbbiakban, szívesen leszek a jegyzője, ha sor kerülhet rá.
Az este ellenére annyit én is megjegyeztem, hogy milyen szép rendezettek az utcák, rögtön érkezett a válasz, hogy majd tavasszal nézzek szét, el fogok ámulni…
Igaza lett elámultam.”

Mokáné Dr. Komlódi Eszter

„2006 októberében ismertem meg Simit, amikor polgármesterré választották. Kezdetben nagyon tartott attól, ne hogy valamilyen hibát kövessen el az új pozícióban. Erre a körülményeket megismerve minden oka meg is volt. A polgármesteri hivatal munkatársai szakmaiságban nem álltak a helyzet magaslatán. A hivatal egy vak személy vezette, aki szegény azt sem tudta kontrolálni, hogy mit íratnak vele alá. (Természetesen az egészségi állapota sajnálatos.) A hivatal dolgozói elszoktak a határozott vezetéstől. Idővel munkakapcsolatunk barátsággá vált. Simi legyűr minden a vele szemben tornyosuló akadályt. Néha nehezen tántorítható el az eredeti elgondolástól, de végül ésszerű érvekkel meggyőzhető és belátja, ha nem volt teljesen igaza.”

Dr. Varga Péter – Ügyvéd

„Még csak három éve ismerem, de azt tudom, hogy Simi szerint „ A lehetetlen nem tény, hanem vélemény!” – és ezt nagyon megtanultam tőle, mert Ő ezt nagyon jól csinálja. Ezen el lehet gondolkodni, hogy ilyen mentalitással hová lehet eljutni.
Szerintem ő nehezen fogadott el, azóta viszont már mondhatom, igen jó haverok lettünk.
(Persze ehhez az elfogyasztott pálinka mennyisége mindig nagyban hozzájárul.)”

Haverka

„Bevonulása előtt bulit tartottunk. A bulira hivatalos személyek mindegyike vágott a hajából egy tincset, hiszen sorozásakor levágták a hosszú göndör haját. A buli végére Siminek elég egyedi frizurája lett.” A képen a lányommal látható, bevonuló előtt. Természetesen buli előtt.

Horgáné Botás Margit.

„Élettársam Józsi, gyermekkori barátja Siminek, aki sokat viccelődött rajtunk, mivel négy kutyánk és megannyi macskánk van. Egy hétvégén megcsörrent Józsi telefonja. A hívó egy Békéscsabai házaspár volt, akik elmondták, hogy szeretnék ha létrejönne a csere. Természetesen Józsi nem tudott semmilyen cseréről, és értetlenül ált a dolog előtt. A házaspár elmondta, hogy a Csaba rádión a „Csere – Bere” című adásban hallották azt a felhívást miszerint Pusztaottlaka külterületén örökölt Józsi egy elhanyagolt tanyát, amit szeretne elcserélni egy bármilyen fajtatiszta kutyára. Azon a szombati napon az említett hívást még több mint hatvan hívás követte. Bár Simi sosem ismerte el, hogy ő állt  a tréfa hátterében mégis azt gondoljuk, neki köszönhetjük azt a mozgalmas hétvégét.”

Székelyhidi Anikó

„1995 júliusában egy közös ismerősünk segítséget kért egy számomra ismeretlen (akkor még!) fiatalember részére, mondták van néhány hektár dinnyéje, de még bevétel híján kellene gombaölő, rovarölő és egy kis tápanyag. Mondták nekem „Legyél nyugodt, egy BECSÜLETES dolgos srác!” Pár órán belül megjelent egy szakadt, vén Zsukkal, szakadt nadrágban és lyukas cipőben az ismeretlen fiatalember és elmondta mire van szüksége. Segítettem! Ő pedig a megbeszéltek szerint pontosan teljesítette az adósságát. Azóta is tart a lendületes barátságunk, ami becsületességgel indult és ennek köszönhetően mélyült el.”

Susán József

„2006. novemberében a választásokat követően, mint Pusztaottlaka új Polgármestere hivatalos keretek között Simonka György átvette az Önkormányzat vezetését. Felkért, hogy tanácsaimmal, tapasztalatommal legyek a segítségére a falu irányításában. A hivatali ügyek átvétele után megdöbbenve tapasztaltuk, hogy a falu nemcsak a fizetésképtelenség határán van, de további hitelt sem akart biztosítani a bank, ezzel lehetetlenné téve a folyamatos gazdálkodást, bérkifizetéseket. Személyesen kerestük fel a hitelintézetet. Simonka György polgármester lelkesen és szívből érvelt a faluért, a fennmaradásért, a közélet továbbfolytatásának szükségességért. Lelkesedése, hite és határozott elkötelezettsége a pici falu életben tartásáért olyan meggyőző erővel hatott, hogy a pénzintézet a korábbi hitelkeret kétszeresét engedélyezte a működőképesség folyamatos biztosításáért.
A pénzintézeti megbeszélés meghatározó élmény volt részemre, ahogyan a reménytelennek látszó helyzet ellenére is a falu lakosai által megválasztott polgármesterük kiállt mellettük, nem elvakultan, de határozottan, konkrét tervek, elképzelések alapján küzd a falu fennmaradásáért.
A kért hitelkeret lehetőséget adott a faluszintű gazdálkodás folytatására, és kemény munka árán sikerült az eladósodottságból kiemelni a települést.”

Tolnai Péter

„Kisgyerekként Gyuszi nagyon csendes, visszahúzódó volt, ami sajnos abból is adódott, hogy elég beteges volt. Sokat nyaraltunk a hegyekben levegőváltozás miatt. Aminek én nagyon örültem, hiszen gyerek fejjel én ezt akkor nem fogtam fel, hogy az ő egészsége érdekében járhatok nyaranta 2 hetet a Mátrába.
Ezért is lepett meg mikor egy alkalommal a homokban játszottunk, és az én csendes öcsém fejbe vágott egy kalapáccsal. Én, mint idősebb gyerek úgy gondoltam nekem elsőbbségem van mindenhez még akkor is, ha ő játszik vele, ez éppen akkor egy tányér volt. Fogtam és elvettem tőle, erre válaszul úgy fejbe vágott a kalapáccsal, hogy percekig levegőt sem kaptam a meglepetéstől és persze, a marha nagy fájdalomtól.
A kalapács aztán még visszatért, egy alkalommal lesújtani, de akkor szerencsére nem engem vett célba.
Apunak volt egy segédmotorja, aminek a lámpáját kiverte, nagyon megijedhetett, mert elbújt a gangon lévő pad alá ahonnan, sokáig nem mert előjönni.

Mint nagyobb gyerekek nagyon sokat játszottunk a templom kertben ahonnan nagyon sokat elzavartak minket, de mi ott tudtunk a legjobbat dolézni(röplabda). Volt még ott egy biciklitartó, amin, tudtunk tornázni, most visszagondolva elég merészek voltunk. Aztán ha jöttek a felnőttek, hogy elzavarjanak minket ahányan voltunk annyi fele futottunk, így nem tudtak elkapni.

Biztosan mindenki emlékszik a tolókocsira vagy kisbuszra mi azzal is nagyon jól, tudtunk játszani.
Öcsém a haverjaival minket, lányokat beültettek, és dombról lefelé húztak, mikor már jó felgyorsultunk elengedték a rudat mi meg a lendülettől, előre csúsztunk, és bizony, ha nem jól kapaszkodtunk úgy neki estünk az oldalának, hogy kisebb balesetet szenvedtünk. De ez annyira tetszett nekünk, hogy a sérüléseink ellenére is folytattuk. Később, az lett az első, aki messzebbre tudott csúszni.

Legemlékezetesebb élményem mikor évek múlva már, mint családos anya a testvérem azzal a meglepetéssel állt elő, hogy elvisz minket nyaralni. Megkell,  mondjam annyira meglepett, hogy azonnal válaszolni se tudtam, hiszen ez egy nagyon nagy gesztus, volt amit én nem fogok tudni viszonozni.
De többszöri rábeszélés hatására még is belementünk, így történt, hogy sok év után ismét együtt nyaralhattunk immár a, férjemmel a 2 gyerekemmel, édesanyánkkal és persze Gyuszival illetve Mariannával aki azóta, a sógornőm. Feledhetetlen 1 hetet töltöttünk Szilvásvárad mellett egy kis faluban. Nagyon jó volt együtt sokat kirándultunk az akkor 4 éves Zsolti fiamat felváltva, kellet cipeljék a fiúk akik kitartóak voltak.  Így egy nagyon jó élményekkel teli nyaralásunk volt amit még a mai napig is emlegetünk otthon.

Egyik alkalommal nagyon megbetegedett a kislányom, az orvos olyan gyógyszert írt, fel amit csak nagyobb gyógyszertárakban lehetett kapni. A férjem nem volt otthon nagyon kétségbe estem, hogy lesz ebből orvosság estére. Mintha az öcsém megérezte volna az aggodalmamat egyszer csak betoppant. Emlékszem nagyon hideg volt, autó se neki se nekünk,  így busszal ment be a legközelebbi városba, ahol sajnos nem kapott így tovább utazott. A lényeg, hogy megszerezte a gyógyszert de, hogy jutott haza a mai napig nem tudom ugyanis buszjárat arról csak elvétve járt.”

Zsófi

„Anyukám mesélte,hogy a testvére nagyon szeretett volna keresztapa lenni,így nagyon boldog volt mikor megszülettem és felkérték,hogy ő tartson a keresztvíz alá. Talán a velem egykorúak között nekem lett a legfiatalabb keresztapám, hiszen akkor még ő is csak egy 14 éves gyerek volt.
Nagyon gyakran meglátogatott,Pusztaottlakáról kerékpárral tekert át,hogy lásson.
Amikor 7-8 éves lettem minden nyáron egy egésznapot együtt töltöttünk. Neki vágtunk a városnak az akkori legjobb autójával ami egy sárga zsuk volt ,benne egy téglafon telefonnal. Ami akkor menőnek számított ma már csak nevetünk rajta, hogy mekkora telefonok voltak. Ez a nap csak kettőnkről szólt, amit minden évben nagyon vártam és a mai napig szívesen emlékszem vissza. Reggel elindultunk első utunk a piac volt ahol az emberek a legtöbbet vásároltak, hiszen akkor még nem voltak plázák. Keresztapám már akkor is észrevehetően jó piaci érzékkel rendelkezett, Emlékeimben úgy él, hogy anélkül semmit nem vett meg, hogy ne alkudott volna az árából. Legtöbbször sikeresen. Emlékszem vett nekem egy fehér kalapot, ami nagyon a szívemhez nőtt, mintha ezt a kalap is tudta volna hisz velem együtt nőtt,nagyon sokáig hordtam. A sok felejthetetlen együtt töltött idő, mindegyik  napot különlegessé és felejthetetlenné tette, amikre nagyon szívesen emlékszem vissza.
Örülök ,hogy emlékezetessé tette nekem ezt a pár évet, hogy egy kis darabot kaptam a szeretettéből.”

Reni

„Gyuszi megkérte, hogy segítsek, a temető takarításában. Mondtam neki, hogy nagyon sok idő kell ahhoz, hogy tiszta legyen. Gyuszi elmondta, hogy egy hétvége alatt rendet rak, amit természetesen nem hittem el. A következő hét végén, a falu apraja-nagyja, Gyuszi segítségével teljesen kitakarította az elhanyagolt temetőt.”

Tivadar Bácsi

„Fiatal korunkban kitaláltuk, hogy a helyi tiszteletes helyett, január 6-én (vízkeresztkor) fenyőfát fogunk szentelni. El is indultunk a szomszédságban lakó öregemberhez. A faszentelés szövegét én mondtam, engem Gyuszi kísért kissé fars hanggal énekelve. Az idős ember áhítattal hallgatta a „kezdő tiszteletesek” énekét, majd nevetve megjegyezte, hogy vannak már, akik felavathatnák az idős tiszteletest tisztességben.
A baráti társaság elhatározta, hogy külső Ottlakán (tökfaluban) saját kezűleg szentelnek fenyőfát. Motorral indultunk útnak télvíz idején, és magunkkal vittünk egy igencsak megviselt hegedűt, amin természetesen senki nem tudott játszani. Bagófaluból, Tökfaluba a két települést összekötő rövidebb utat választottuk. Ami viszont földút volt és kissé rossz állapotú. A célponttól viszont nem messze jó nagyot estünk Simson típusú motorrommal. Mire megérkeztünk a szentelés helyszínére, addigra a hegedűnek csak egy húrja maradt meg.”

Lászk János

„Együtt nőttünk fel, együtt gyerekeskedtünk, csavarogtunk. Emellett viszont vallásos neveltetésben volt részünk sokat jártunk hittanra, temetésekre, mint kispapok, melyben világcsúcstartók vagyunk. Ebből kifolyólag borivásban is. Ugyanis az volt a szokás hogy kaptunk egy poharat melyben bor volt tetején kaláccsal és gyertyával. Temetések után rendszeresen elfogyasztottunk, kivéve a poharat és a gyertyát.
Batyus bálok alkalmával mindig összeverődött a baráti társaság, sokat nevettünk, táncoltunk, és még többet ittunk. Csaptuk a szelet a lányoknak. És ezek alkalmával mivel kiskorúak voltunk az akkori körzeti rendőr Jakab András jóvoltából sokszor menekülőre fogtuk a dolgot.
Gyuszi régen a helyi kocsmában dogozott. A környező településekről gyakran látogattak el a nevezetes kis kocsmába „Zelman Kocsma”. Egy ilyen alkalommal egy amúgy is illuminált állapotban lévő hölgy érkezett, aki tovább folytatta szeszesital fogyasztását a mi kis törzshelyünkön. A hölgyeménynek feltehetőleg igencsak melege lehetett mivel egy idő után egyre több ruhadarabjától vált meg. Ez a kis tevékenység felkeltette az ugyancsak a kocsmában tartózkodó sporttársunk érdeklődését, aki szerette volna a hölgyemény méretes kebleit közelebbről is megtekinteni. Mivel mozgása nehézkes volt a sok italtól segítettünk neki. A két kebel közé vezettük a fejét, amiről Simi képeket is készített. A fotókból egy tabló is készült. Probléma csak akkor volt amikor a kíváncsi úr neje is meglátta a falra kihelyezett tablónkat.
Gyerekkorunkban sokat jártunk napszámba együtt, mivel a gyerekkorunk túlnyomó többségét együtt töltöttük. Egyik ilyen alkalommal Simi vállalta, hogy majd Ő hozza az aznapi ebédet és hozzá teát. Jóízűen el is fogyasztottuk az ebédünket, viszont a tea egyikünknek sem nyerte el a tetszését. Hazaérve Simi anyukája nehezményezte, hogy miért főzetett vele a jóember teát, amikor nem vitte magával. Mi persze állítottuk, hogy megittuk, de anyukája megmutatta a gázon hiánytalanul meglévő teát. Ezek után kiderült, hogy Simi a mosogatóvizet nézte teának és azt szervírozta fel ebédre. Így derült fény a tea furcsa ízére.”

Trutz Sándor

„Közös kirándulásra mentünk Simivel Gyergyószentmiklósra. Az út során több nagy várost is meglátogattunk. Az egyik ilyen állomásunk Nagyvárad volt. A város látványosságait szerettük volna megnézni, Simi  nézte a város térképét  és navigált, én vezettem. Valahogy semmit sem találtunk, amire ő kérdőre vonat a vezetési képességeimet. Mivel már teljesen eltévedtünk, megálltunk pontosan szemügyre venni mi is a helyzet. Ekkor derült ki, hogy nem is Nagyvárad, hanem Temesvár térképét tartotta a kezében.

A Gyergyószentmiklósra tett kirándulásunk alkalmával történt. A szállásunk a hegyekben volt, sem villany, más fűtési lehetőség nem volt. A fűtési gondok megoldáshoz vittünk magunkkal egy motoros fűrészt. Azonban a motorfűrész rossz állapotban volt, így Simi első rántására, a berántó zsinór elszakadt. Nagy röhögés és még több szitkozódás után fejszével a kezében indult útnak tűzifát szerezni.

Kirándulásunk alkalmával történt, hogy kitaláltuk malmozni fogunk. Hozzá is láttunk a játékhoz, viszont ösztönzésként kitaláltuk a vesztes büntetését, ami a következő volt. Egy pohár víz a szállásunk menti patakból, valamint egy deciliter vodka. Emelkedett hangulatban telt az egész este, viszont másnap megtudtuk , hogy amíg mi vígan kortyolgattuk a patak vizét fentebb a helyi tehénpásztor gyerek ugyanazon patakban csutakolta teheneit.

Vajdahunyadi kirándulásunkkor történt, hogy összetalálkoztunk egy kiránduló csoporttal, akik szintén Pusztaottlakáról jöttek. Elmondták, hogy minden féle képen érdemes megnézni Déva várát is. Elhatároztuk a másik napon meg is tesszük a ki túrát. Másnap reggel frissen vágtunk neki a túrának viszont a hely aljához érve láttuk, hogy igazán magasan van. Mivel nagy kedvünk nem volt a hegymászáshoz, így a turistaútvonalon kocsival próbáltuk megközelíteni  a helyszint. Sajnos az autó csak a fele útvonalig volt képes eljutni, ugyanis hatalmas kődarabok hevertek az úton melyektől az autó sérülése nélkül nem tudtunk volna tovább menni. Gyalog folytattuk az utunkat. Fáradtan értünk fel a várhoz és ámulva gondoltunk arra, hogyan volt képes a nyugdíjas csoport megtenni ezt a utat. Amikor felértünk a várhoz döbbenten láttuk a hegy túlsó oldalán  fogas vasút vezet fel egész a várig.”

Agó

„A történet úgy kezdődött, hogy a 80-as évek végén Simonka Gyuszinak sikerült a napszámból egy verseny biciklit. Elmondanám, hogy nemcsak a mi falunkban nem volt ilyen bicikli, de talán még másik háromban sem, áhhh nagyon szép bicikli volt. Jött is vele dicsekedni, hogy nézzük meg milyen bicaja van, de tényleg csak nézni és nem ráülni engedte.  Addig beszéltünk míg kb. egy óra rábeszélés után megengedte, hogy kipróbáljam, de csak a falu végéig. A kipróbálás annyira jól sikerült, na meg persze  a dicséret, hogy az újabb próba már hármasra sikeredett. Én ültem az ülésen, öcsém a vázon, a mostani polgi meg a csomagtartón. A második méterben sajnos az új bicikli mindkét kereke összehajlott. Oda a biciklim siránkozott Simi, de jó baráthoz híven kitapostuk az összehajlott kereket és ezen kerekezett a szebb jövő felén.
Ui: El lehet képzelni, milyen szépen ment a bicikli.
Visszamennék az időben és megosztanám talán életem eddigi legjobb sztoriját. A 80-as évek közepén történt, hogy vízhordóként dolgoztam, mint napszámos. A TSZ tagoknak hordtam a vizet biciklivel, és akkor még kiskölök Simonkát rám bízták, így a nyakamba szakadt az ő felügyelete is. Vízhordás közben történt némi baleset. Kerékpározás közben egyszerűen leesett a csomagtartóról. A második, harmadik eset után kezét, lábát a csomagtartóhoz kötöttem, így közlekedtünk egész nyáron.”

Benkő József

„1996 júliusában, egy tikkasztó nyári napon nem volt nehéz megtalálni Medgyesbodzáson a főúton a kocsmát. Egy nepper ide irányított:
– Keresd Simonka Gyurit – mondta és adott egy telefonszámot is. Kezembe fogtam az akkor még óriási méretű mobilamat és tárcsáztam a könnyen megjegyezhető 6 jegyű számot. Morcos, komoly hang volt, de tiszteletadóan irányított a főutcán lévő telephelyére. Amikor megpróbáltam úgy kimászni az autóból, hogy a légyhad ne özönlődje el a kocsi belsejét, két hatalmas lábra és egy tetoválásra figyeltem fel.
A lábhoz egy nyúlánk test és közel 190 cm tartozott és egy fiatal arc vizslató tekintettel.
– Exportra keresek dinnyét, hozzád irányítottak. – mondtam.
– Gyere nézd meg! – és a kocsma udvarán egy szalmával letakart kupachoz vezetett, ami alatt tényleg dinnye volt. Olyan 2-3 kamionnyira saccoltam. Mivel a szakmában akkor még kezdőnek számítottam, igyekeztem hozzáértő képet vágni és belekötni az árúba. Nem volt könnyű. Az árú hibátlan volt, de azért igyekeztem fogást találni a kicsit nyers, ellentmondást nem igazán tűrő emberen. Méregettük egymást, de sikeres üzletet kötöttünk. Néhány órán belül a kamion meg volt rakva és indulhatott Litvánia felé. Persze a fizetés azonnali volt, de precízen elszámoltunk.
Ezt a tranzakciót azon a héten több is követte, szükségem volt szervezőkészségére, emberismeretére és tetszett, hogy pontosan teljesített. Azon a nyáron már együtt dolgoztunk és kezdtem megkedvelni a kocsma udvarának hangulatát. Csak a legyek zavartak, meg az, hogy Simi mezítláb száll be minden este a piros, agyonhasznált VW Golfba.
Gondoltam meglepem és Békéscsabán kis utánajárás után sikerült vennem egy 46-os papucsot, melyet szépen becsomagoltam és egy nehéz nap délutánján izgalommal átnyújtottam.
Én talán akkor láttam meg ennek az embernek az igazi lelkét. Az ajándék öröme finom, de mégis ravaszkás mosolyt csalt az arcára. Nagy gyerek volt, aki örült az ajándéknak és tudtam, hogy a barátságunk elkezdődött. Szükségünk volt a másik szakértelmére, tudására, emberismeretére. Nem szégyellt feltenni kérdéseket, ha tudása még nem volt megfelelő, de a véleményét sosem rejtette véka alá. Logikusan, tisztán, józan paraszt ésszel gondolkodott, kitartóan és örömmel végezte a munkáját. Mindig tudtam hogy biztonságban vagyok és számíthatok rá minden nehéz helyzetben.
A szezonnyitó papucsból tradíció lett. Éveken keresztül mindig készültem egy 46 később 47 papuccsal, és sokáig ugyanazt a gyermek mosolyt láttam az arcán amikor kibontotta.
Aztán már eljött az az idő, amikor ő maga szerette volna eldönteni, miben közlekedik telephelyén. Szomorúan de elégedetten néztem a tetoválást és a hozzá tartozó lábat. Olyan volt, mint amikor egy szülő látja felnőni a gyermekét és elengedni, hogy saját útját járja. Félti, de nem szól bele, csak válaszol, ha kérdezik. Sok mindeden történt azóta, a munka mellett sikerült remek közös programokat is szerveznünk. Legemlékezetesebb persze a moszkvai kiállításon való részvételünk volt, hisz akkor is megtapasztaltuk a hozzáértését, jókedvét, szervezőkészségét ebben a számunkra kicsit idegen más kultúrában…
De akkor is a papucsos nyarak voltak a legszebb emlékeim…
Köszönöm”

Flackné Bara Ildikó

„Három éve György napon délután az egyik kollegámmal beugrottunk a bodzási telepre felköszönteni Simi barátomat. Jókor érkeztünk, a dolgozók éppen akkor vették le a bográcsot a tűzről, amiben megfőtt a paprikás krumpli. Jó érzéssel ültük körbe a placcon a tölgyfa asztalt, hiszen sok gyermekkori barátom is dolgozik ott, akikkel ritkán van alkalmam együtt lenni. Ebéd közben felelevenítettük a régi emlékeket, a mezítlábas focimeccseket, az iskolai élményeket, az első szerelmek „nagy pillanatait”. Kollegámnak minden új volt, jókat derült a sztorizásainkon, majd az ebéd végével megkérdezte Tőlünk, ki-ki a saját területén hogyan tudott ilyen vállalkozást létrehozni?
Akkor én beszéltem neki a rengeteg munkáról, a szerencséről, meg a jó Istenbe vetett hit fontosságáról, majd azt is elmondtam, hogy mindketten gyakorlatilag a semmiből építettük fel a vállalkozásainkat, hiszen fiatalon nem tartoztunk a jómódúak közé a faluban. Amit Simi barátom ezután mondott az a mai napig a fülemben cseng:
„Te nem voltál akkor sem szegény, neked volt mit enni!”
Akkor és ott mesélt nekünk gyermekkora megpróbáltatásairól, arról, hogy 12 évesen már napszámban kellet dolgoznia az ételért cserébe. A mezítlábas focimeccsek hátteréről (neki akkor nem volt tornacipője ezért mindenkit rábeszélt, hogy mezítláb focizzunk mert az jobb élmény), és arról az óriási akaratról és hitről, ami lehetővé tette számára, hogy mára a környék legsikeresebb vállalkozójává váljon.
Megindultan hallgattam az elbeszéléseit, ott ült előttem egy ember, aki nagyon mélyről indulva tudta megvalósítani álmait, és mára a TÉSZ illetve a polgármestersége révén több száz családnak tudja biztosítani a megélhetést ezen a szegény vidéken.
Ezért is ajánlom jó szívvel az Ön figyelmébe Simi barátomat, hiszem azt, hogy a Parlamentbe kerülve sem fogja elfelejteni azt, hogy honnan jött, és a képviselői munkája során lehetősége lesz még többet tenni a Viharsarokban élő emberek boldogulása érdekében.”

Galló Ferenc

„Hozzávetőlegesen három-négy éve dolgozunk Siminek. A cégeinek végzünk építőipari, kőműves tevékenységet. Az első találkozásunkkor  Jászberényből hazafelé úton találkoztunk. Egy étteremben megvendégelt és közben terveiről beszélt,  valamint  arról ,hogy milyen munkák  azok amelyeket számunkra meg kell oldani. Pusztaottlakára  érkezésünkkor körbevezetett minket, és megmutatta a települést, valamint azokat a helyszíneket amelyeket nekünk kell felújítani. Azóta nagyon sok időt töltöttem Pusztaottlakán, nemcsak munkámmal kapcsolatosan, hanem minden egyes rendezvényen szívesen részt veszünk párommal.  Engem is mint szerintem mindenki mást is gyorsan magával ragadt az a lendület és optimizmus amely Simit jellemzi. Úgy hiszem, hogy a jövőben is sokat látogatok el a településre.”

Ilyés Zoltán

„Sok kellemes élményem és tapasztalatom volt Simivel, de talán az, amelyik legjobban megragadott, az volt, amikor egy ember életének megmentésében volt oroszlánrésze. Egy olyan ismerőséről van szó, akit balesete előtt én is megismertem, mivel segített nekünk Romániából fát elszállítani, majd néhány nap múlva egy súlyos balesete volt quadozás közben valahol Déva mellett és ekkor keresett meg telefonon Simi, hogy próbáljuk megtenni mindent életének megmentéséért. Találtunk is megfelelő kórházat és orvost is Temesváron közös ismerősünk közbenjárásával, akik az első beavatkozást nyújtották, majd elszállítatták Szegedre, hogy a szükséges műtéteket elvégezzék.
Lenyűgözött Siminek a példaszerű segítőkészsége, mivel ahogy meghallotta a balesetet este, el is indult feleségével és a balesetet elszenvedő feleségével együtt Déva fele, hogy mindent megtegyen a megmentéséért, egész éjjel utaztak, előbb Dévára, majd Temesvárra, imádkozva és keresve a megfelelő kórházat és orvost, aki ellássa a súlyos beteget, mert nagyon súlyos balesetet szenvedett. Fáradozásai nem voltak hiábavalók, mert a műtéteke után mind jobb és jobb az állapota a balestet elszenvedőnek. Siminek ez a cselekedete egy olyan pozitív tapasztalat volt számomra, amely bárki számára példának szolgálhat a felebarátunk szeretetét és megmentését illetően. Csodáltam a jóakaratát, segítőkészségét, hitét, kitartását és önfeláldozását.”

Kali

„Egyesületünk ez évben először úgy ünnepelte meg a Pusztaottlakai Édesanyák és Nagymamák napját, mint valamikor gyermekkorunkban a tanító nénik és tanító bácsik tanították nekünk.
Összeszedtük a falu „apraját, nagyját” és meghirdettük e jeles napot. Kértük az anyukákat, hogy segítsenek egyesületünknek. Tették ezt örömmel egy-két anyuka kivételével, akik azt mondták – „elvitték az iskolát, úgy sem fog sikerülni, ti nem vagytok iskola”
Majd meglátjuk: Mondtam én akkor. Készültünk rá, mi is a gyerekek is. Éppen főpróbát tartottunk, amikor megjelent Simi, és azt mondta nekem: Én is szeretném édesanyámat verssel köszönteni! Nagyon örültem ennek a kijelentésének. Semmi akadálya, mondtam beépítjük a koreográfiánkba.
Amikor elérkezett a Nagy Nap az anyukák és nagymamák elérzékenyülten ültek a szépen, elegánsan a virággal megterített asztalokhoz.
Egy-egy vers elmondása során a Medgyesegyházára járó gyerekek ugyan-úgy elérzékenyültek, mint anyukájuk, és mi is küszködtünk a könnyeinkkel, amikor Simi mikrofonhoz lépett és ő is könnyes szemmel – a szemét le nem véve édesanyjáról – úgy mondta el a verset, hogy látszott: Anya és fia számára megszűnt a külvilág. Ott és Akkor csak ŐK ketten voltak. Pillanatra kizárták a külvilágot, a szemek könnycseppes játékában visszatükröződött a „kisfiú” anyja iránt érzett mély tisztelete és szeretete!  Azt hiszem ez a tekintet mély emberi érzelmekről szólt, és ez az érzelem meghatározza Gyuszinak a családjához, az idősekhez és Ottlaka valamennyi lakójához fűződő viszonyát.
A szüleinknek tett kis műsoros előadásunkat tetőzte a következő esemény:
Amikor a gyerekek levonultak a színpadról, kértük őket, hogy az asztalokon lévő egy-egy cserepes virággal is köszöntsék édesanyjukat az egyik kisgyerek sírva fakadt, és felkiáltott¨- de hisz nekem nincs is itt az anyukám!! (Vélhetően az Édesanyjának valami nagyon sürgős dolga akadt és nem tudott eljönni!! SIC!)
Ezt látva Simi, fogott egy virágot és azt mondta: semmi baj, szaladj haza és köszöntsd otthon Édesanyádat. Mi pedig itt várunk rád, addig nem terítünk és nem ebédelünk, amíg vissza nem érkezel.
A kisgyerek boldogan hazaszaladt, én meg arra gondoltam, vajon ez a kisgyerek kinek és mit vétett, hogy sem az anyja, sem a nagyanyja nem volt rá kíváncsi!!
De SIMI cselekedete nekem és azoknak az anyukáknak, akik ezt látták, szintén olyan emberi tulajdonságot mutatott meg, amely követendő lehetne mindnyájunk számára.
A MEGBOCSÁTÁS képességet, hiszen Ő tudta talán egyedül, hogy ennek kisfiúnak miért nem jött el az anyukája és a nagymamája!”

Karancsi Andrásné

„Péntekenként együtt focizunk Simivel, Pusztaottlaka nagyjaival és ifjaival.  Megérkezett Simi, csapatot választott, előadta az aznapi szabályokat, mely szerint mi az ellenfelek, csak a hatoson belülről lőhetünk gólt, ők bárhonnan lőhetnek kapura, az ő góljuk kettőnek számít, a mienk egynek. Ezek teljesen egyenlő feltételek a sportban. És a hab tortán, hogy el sem kezdődött a foci, de ők már vezettek egy góllal.  Kérdeztem a többiektől, ez így ok? Persze, ha Simi így mondja, érkezett az elfogadó válasz.   Ilyen nagy szorzókkal könnyű dolgozni, a félidőben rendesen visszaállítottuk a  nemzetközi szabályokat, és reálisan megfordult az eredmény. Az egész lényege a kétórás mozgás volt.”

Moka István

„Gyerekkorunkból idézném az egyik sztorimat. Megvettem számomra első piros ETZ-250-es motoromat. Az utam rögtön Simihez vezetett vele, hogy egy picit motorozzunk vele. Igaz az első tíz méter után már egy hatalmasat estünk, de ez azonban nem tántorított el a további motorozástól minket. A közeli kocsmába terveztük az utunkat, és eközben tanított románul beszélni. Volt egy-két szó ami a mai napig megmaradt bennem, mert a kocsmában na és persze a faluban is tud mindenki románul. A kocsmába belépve úgy köszöntem, ahogyan ő tanított. cind ai minzit. Persze mindenki csak nézett és nem szólt semmit. Sőt!! Ma már tudom pontosan, hogy is köszöntem, vagyis mit jelentett ez a mondat. Aki tud járjon a mondat után.”

Páger György

„Simivel több élményem is akadt az utóbbi pár évben amióta megismerkedtünk, de remélem még nagyon sok lesz. Hadd ragadjak ki ezek közül egyet: a tavaly október eleji 1. Nemzetközi Görögdinnye Konferenciát, ahol több dinnyetermesztésben és forgalmazásban érdekelt személy töltött együtt pár emlékezetes napot. Az ilyen tanulmányutak egyik legértékesebb részei azok a két-  vagy többoldalú kötetlen beszélgetések, ahol őszintén, Simivel többször humorral erősen átitatva tudtunk és tudunk akár igen komoly dolgokról beszélni. Gyuri akkor is-mint általában-komoly szerepet játszott a jó hangulat kialakításában. Később kiderült ez a konferencia volt a Magyar Dinnye Szövetsége megalakulásának egyik fontos eseménye. Azt kívánom Simi soha ne veszítsen jókedvéből és a mindenki által ismert kezdeményező képességéből.”

Sándor László

Sok-sok évvel ezelőtt történt, bár nem egy távoli galaxison, csak a közeli Hómezővásárhely laktanyában. Tehát Hódmezővásárhely, honvédségi laktanya és a vonzáskörzetébe tatozó kocsmák, presszók, italboltok, stb. Egy csapat mindenre elszánt  utazó elindult Pusztaottlakáról Simi honvéd eskütételére. Időben érkeztünk, szerencsére. Van idő és főleg van kedvünk meglátogatni a fentebb már említett vendéglátó-ipari helyiségeket. a még jobb hangulat megalapozásához. A feladat rövid időn belül végrehajtva. Elmondhatjuk, hogy a látogatás elérte célját. Betódulunk a többi látogatóval, családtaggal, haverokkal a laktanyába. Rövidesen elkezdődik a ünnepség. Jönnek a kopaszok, szép hosszú sorokban, verik a vigyázzt.   Minden kis katona szemeivel fürkészi a tömeget, ismerőst, rokont keresve. Mi is bámuljuk őket keressük Simit. Ott van megláttuk. Nem , nem tévedtünk. Nem ő volt. Majd biztos a következő századdal jön. Igen ott is van. Már legalább öten véltük felfedezni és megesküdni, hogy ő volt. Lassan halkul a ricsaj, lassan oszlik a tömeg. Elindulunk mi is a laktanya kapuja felé. Hát ki jön velünk szembe. Természetesen Simi honvéd. Nevetve kérdezte, jó helyünk volt-e, láttunk-e mindent jól. Mert ő bizony kiválóan látott mindent a fogda ablakából. Mindenki hatalmas nevetésben tört ki, hiszen amíg mi azon veszekedtünk, hogy kinek van igaza, addig Simi honvéd a saját eskütételét a fogdából nézte végig.

Vozár Zoltán

Csak néhány gondolat, ami az egyesültet vezetőjeként megfogalmazódott bennem.
-Néhányszáz lakosú településen is komoly és nagy létszámú programokat lehet megrendezni. Nem kell más hozzá csak egy-két jó elképzelés és olyan ember, aki össze tudja fogni azokat az embereket akikben még ott a tenni akarás.
-Gyereknap 2009-ben jó példa erre, ahol egy maroknyi település fricskát mutatva a nagyvárosoknak is komoly, több ezer érdeklődőt vonzó eseményt tudhat magáénak. Összefogva egyesületekkel és társadalmi szervezetekkel.
-Gyereknap “csak” ugródeszka volt a Tepertőfesztiválra. Itt már a jól bevált “fogjunk össze és csináljuk meg” elven tevékenykedtünk.
Na fogalmazásból ennyi…..

Király Csaba Viharsarok A.M.S.E

Közmunkán voltunk, a temető takarítását végeztük. Egy dózer után el kellett húzni a gyökereket. A dózer sofőrje, kitalálta, hogy szebb lenne a terep, ha teljesen sima lenne. El is kezdte volna amikor megjelent Gyuszi. Éreztük, hogy baj van, mert eldobta a táskáját, és kb. három métert haladt egy lépésre. Mit csináltok? Ordította túl a dózert. A sofőr kiugrott a gépből. Ne aggódjon polgármester úr, nem lesz sokkal drágább. A gép 10m3 földet tol egyszerre. Mit akarsz tolni egyszerre, ez egy Kunhalom. Így menekült meg a Kunhalom a pusztulástól.

Árgyelán István ( Dzsézi )

Napszámba dolgoztunk Siminél, dinnyeültetés előtt, a csepegtetőt  húztuk ki a dinnyesorokra, ami az IFA-n volt egy nagy tekercsen. Én az IFA platón álltam, egy Gyuri nevű  napszámossal. Gyuri szaladj le a föld végére vízért, kiabált neki Simi. Ahogy le akart Gyuri ugrani a platóról belegabalyodott a lába a csepegtetőbe és úgy ahogy van leesett a platóról. Radír, kiabált Simi, miért lökted le Gyurit a kocsiról. Magyarázkodhattam, hogy nem én voltam, még most sem hiszi le.

Árgyelán Mihály

Viszzaemlékezés
Templomkert
Mint nagyobb gyerekek nagyon sokat játszottunk a templom kertben ahonnan nagyon sokat elzavartak minket, de mi ott tudtunk a legjobbat dolézni (röplabda). Volt még ott egy biciklitartó, amin, tudtunk tornázni, most visszagondolva elég merészek voltunk. Aztán ha jöttek a felnőttek, hogy elzavarjanak minket ahányan voltunk annyi fele futottunk, így nem tudtak elkapni.

Tolókocsi

Biztosan mindenki emlékszik a tolókocsira vagy kisbuszra mi azzal is nagyon jól tudtunk játszani.
Öcsém a haverjaival minket, lányokat beültettek, és dombról lefelé húztak, mikor már jó felgyorsultunk elengedték a rudat mi meg a lendülettől, előre csúsztunk, és bizony, ha nem jól kapaszkodtunk úgy neki estünk az oldalának, hogy kisebb balesetet szenvedtünk. De ez annyira tetszett nekünk, hogy a sérüléseink ellenére is folytattuk. Később, az lett az első, aki messzebbre tudott csúszni.